Szilveszter Rallyen Suzuki Kupások is indultak.

2013.12.29 17:03

Az RRC Suzuki Swift Kupa idénye befejeződött és a pilóták a szélrózsa minden irányába repültek. Az év utolsó napjaiban azonban most megtaláltuk inkognitóban pár versenyzőt. Talán nem meglepő, hogy versenyen csíptük el őket. Igaz, az autósport másik szakágának versenyén. A XV. Szilveszter Rallye nevezői között több ismerős nevet is láttunk. Elsőként a sorozat promóterét véltük felfedezni egy Lotus Exige vezetőjeként. Burkus Egon, pedig nem bízta a véletlenre és navigátornak Vogel Adriennt hívta el.

Azonban voltak, akik maradtak a Suzukinál, ha nem is a Swiftnél. Benyó Máté (13) mivel nem rendelkezik jogsival így a „jobb egyből” diktálhatta a tempót édesapjának – többszörös RallyCross, Autócross bajnok – és leshette el az apró fogásokat.

Gábor György – vagy, ahogy mindenki ismeri Lewis George – szintén Suzukival indult a hétvégén, azonban nem a saját paripájával, hanem a TOP Driver School autójával.

A nevezők között ugyan nem, de az előfutók között találtunk még valakit, aki „idegen” területre tévedt. Idén ugyan is az Oxxo Truck Racing fenegyereke Kiss Norbert (2009-ben Suzuki Kupa Bajnok) az 1500 LE-s MAN kamionjával járta be a pályát. Navigátornak, pedig a Suzuki Kupa új üdvöskéje Kesztehelyi Vivien (13) szegődött mellé, akinek most aztán volt mibe kapaszkodni. Norbi nem sokat szöszmötölt a pályával és úgy ment az 5,5tonnás szörnyeteggel mintha valami játékautó lenne.

A pénteki edzéseket követően lelkesen készült mindenki a szombat délutáni – vagy inkább esti – menetre. Az első gyorsaságit mindenki sikeresen abszolválta. Burkus Egon és Vogel Adrienn a Lotussal az élmezőnyben – abszolút 31. helyen – zárták a napot. György Gábor és Bauer Attila Suzukival a H2 kategóriában a hetedik helyen zárt, Benyó Miklós és Máté, pedig a H3 kategóriában a 46. helyen végzett. Benyóéknak van jelenleg a legnehezebb dolguk, hisz a H3 kategóriában több mint hetvenen vannak, ráadásul a Lada VFTS-ek, Honda Civic-ek nem épen a leggyengébb ellenfelek.

Vasárnap reggelre a köd alaposan betakarta a Hungaroringet, de a Rallye-ban ez senkit nem zavart. Így hajnali hét órakor kezdetét vette az első felvonás. Burkus-Vogel kettős jól startolt, de az első gyors végén a Lotus Exige kuplungja beadta a kulcsot. A második gyorson még elindultak, hogy ha lassan is, de eljussanak a szervizpontig, azonban az utolsó kilométeren végleg megállt az autó. Vogel Adri csalódottan vette tudomásul, hogy számukra a Szilveszter Rallye befejeződött.

Major – Váradi kettős a Lada VFTS-sel a harmamdik gyorsasági után a H7 kategóriában a második, míg a Lada Kupában az első helyen álltak. György Gáborék folyamatosan araszoltak felfelé, bár a harmadik gyorsaságit követően a kézifék beszorult, így alaposan veszítettek tempójukból. Az ötödik szakasz után kategóriájukban az ötödik helyre kapaszkodtak. Benyó-család is folyamatosan hozza az eredményeket és az ötödik szakaszt követően már elégedetten szálltak ki a kocsiból. A jó eredmény ellenére kicsit visszacsúsztak – kategória 41. hely – de így is optimisták, hisz még két szakasz hátra van.

Közben, Tőzsér Áron Oláh Zoltánnal az oldalán (BMW E36) – tavaly a Suzuki Swift Kupa második helyezettje – kategóriájában (H5) a dobogóért csatázik. Az 5. szakasz után a negyedik helyen áll, és abszolútban is a 14. helyre ugorott.

Az idő kegyes volt egész nap a versenyzőköz – leszámítva a reggeli ködöt – így délutánra tökéletes látási és útviszonyok közepette zajlottak a versenyek. A technika ördöge azonban alaposan megtizedelte délutánra a mezőnyt. Az utolsó szakaszt már „csak” 118-an kezdték meg.

Az utolsó „kör” a kora délutáni kezdés ellenére sötétben ért véget. A látási viszonyok szinte pillanatok alatt romlottak és a mezőny jelentős része már sötétben indult. A versenyzők és – persze – a technikák is utolsó erőforrásaikat vették elő. Mindenki kihozta magából a maximumot.

György – Bauer kettős az utolsó gyorsasági szakasz előtt még „üzentek” az Oxxo Energy Truck Racing csapatfőnökének „Remélem sikerül legyőznünk Jobbágy Ákosékat…” Ez a tervük valóra válhatott – annak ellenére, hogy nem egy kategóriában indultak – összetettben mivel Gáborék abszolútban a 99. helyen végeztek, míg Ákosék a 102. helyen.

A versenyt a Benyó kettős a H3 kategória 37. helyén zárták, Jobbágy Ákos – Gulyás Kata mögött (32.). Az eredménnyel elégedettek voltak, hisz – mint mondták – egy Suzuki Ignissel szálltak harcba a VFTS Ladákkal szemben.

György Gábor és Bauer Attila nagy mosollyal szálltak ki a az autóból a versenynap végén. Örömük teljesen jogos, hisz Gábor életében először indult Rallye versenyen és a Suzuki Swiftjével kategóriájában az 5. helyen végeztek. A csoportjukban indult Suzukisok versenyén, pedig a harmadik helyen zárt a páros.

Tim Gábor (korábbi Suzuki Kupa Bajnok) Nissan Sunny GTI-vel a H4 kategória nyolcadik helyén zárta a Szilveszter Rallye-t.