Büszke vagyok a fiamra! - Interjú a világ legfiatalabb kamionversenyző édesapjával.

2013.03.14 22:03

Amikor fiatal és sikeres tehetségekről beszélünk, mindig csak a ő kitartásuk, szenvedésük és örömük kerül a középpontba. Ahogy a régi mondás tartja: „Egy sikeres férfi mögött egy erős nő áll”. Ezt a szólást kicsit átfordítva, kijelenthetjük, hogy többnyire egy sikeres gyermek mögött, egy erős szülő áll. Vajon, min megy keresztül egy szülő, míg gyermekének útját egyengeti? Mekkora a felelőssége, és milyen érzések kavarognak benne? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ, míg Major Györggyel, a világ legfiatalabb kamionversenyzőjének édesapjával beszélgetünk.

D.Z.: Az Oxxo Energy Truck Racing hivatalosan is bejelentette, hogy a 2013-as Kamion Európa-bajnokságon Kiss Norbert mellett a 16 éves Major Benedeket is indítja. Milyen érzések kavarognak most benned?

Major György: Egyrészt borzasztóan büszke vagyok rá, hogy egy ekkora nagy monstrumba beülhet, és biztos, hogy ügyesen fogja terelgetni, de a másik oldalról bennem van az aggódás. Sokszor felteszem magamnak a kérdéseket, hogy: Kell ez nekem? Kellett nekem őt ide engedni? Mi lesz, hogy ha kudarcot vall? Mi lesz ha megsérül? Mi lesz ha bármi történik, hiszen még gyerek.

 

D.Z. Beni életében nem csak szülőként, de menedzsere ként is tevékenykedsz. Hol van az a pont, amikor szét kell választani a menedzseri és szülői szerepkört, és emiatt voltak-e álmatlan éjszakáid?

Major György: Álmatlan éjszakám még emiatt nem volt. Beni egy nagyon értelmes gyerek, sőt talán értelmesebb mint amilyen általában egy tizenhat éves szokott lenni. Vagy, hogy őszinte legyek, komolyabb, mint amilyen én voltam ennyi idősen.  A jövőt, a feladatokat, az elvárásokat, a hozzáállást megszoktuk beszélni. Tehát, ez sokkal inkább együttműködés vagy baráti viszony, mint a hagyományos értelemben vett apa fiú kapcsolat.

 

D.Z.: Minden szülő rémálma a kamaszkor. Mondhatjuk, hogy te szerencsés vagy ebből a szempontból, hisz Beninél a gyerekkor és a kamaszkor  - csúnyán fogalmazva – „átlépődött” és tudatos férfivá érett?

Major György:  Az „átlépődött” kifejezést erősnek tartom. Az, hogy ő kilenc éves korától sportol, először gokartozott, majd jött az autósport, és ez jelent inkább sokat. Sokkal inkább fegyelmezettebb, céltudatosabb lett azáltal, hogy technikai sportban próbál meg eredményt elérni (nem sikertelenül). Szerintem, ez sokkal jobb mintha csak a tévé, a lógás, a cigi, pia vagy ép a drog adna neki célt, vagy nem lenne semmi célja az életben. Ezért azt gondolom, hogy a sport sokat adott neki, és jelentős szerepe van a fejlődésében.

 

D.Z: Beni egy céltudatos és maximalista versenyző. Volt már olyan, hogy neked kellett közbeavatkozni, mert úgy láttad, hogy az veszélyes az egészségére? Illetve, ha kudarc éri segítesz neki feldolgozni?

Major György: Ő jobban tűri a kudarcokat mint én. Ha valami sikertelenség vagy átmeneti rossz dolog történik vele, azt ő könnyebben feldolgozza mint én. Ebben én nem tudok neki segíteni, kettőn közül ebben ő a jobb, ő az erősebb.

 

D.Z.: Mikor felmerült annak a lehetősége, hogy Beni kamionversenyző legyen, leültetek és átbeszéltétek, hogy ki, mit vár ettől és mire kell felkészülni. Főleg, hogy olyan sportban fog indulni ahol még a 27 éves Kiss Norbi is fiatalnak számít?

Major György: Igen, erről beszélgettünk. Egyébként így volt ez annak idején a Suzuki Kupában is, amikor ott indult ő volt a legfiatalabb. Voltak zökkenők a beilleszkedéssel, de megtanulta kezelni. Azt hiszem, hogy most már tapasztaltabb ezen a téren is, hisz egyszer már végig futott ezen a folyamaton, tehát ismerős helyzetek fognak ismét előkerülni. Az, hogy tudatos és céltudatos az is segíteni fog. Harmad sorban, ő egy nagyon nehéz bajnokságban fog indulni, és azt a tudást tapasztalatot – eredménytől függetlenül – más sorozatban nem tudna szerezni. Egy olyan sorozatban indul, ahol egy hétvégén négy verseny van és versenyenként húsz – huszonnégy kamion áll rajthoz, olyan tapasztalat szerzési lehetőséget kínál, amit ma jelenleg semmilyen más sorozatban nem lehet megtapasztalni. Az ott szerezhető tapasztalat leírhatatlanul sokat fog jelenteni a későbbiekben a számára. Tehát nincs még egy olyan versenysorozat ahol ennyit tanulhatna.

 

D.Z: Mióta folyik a felkészülés, és a versenyekre elfogod tudni kísérni?

Major György: Nagyon remélem, hogy minden versenyén ott tudok lenni. Már december óta a kamionos szereplésre készültünk. A kamion tulajdonképpen készen van, hamarosan megyünk tesztelni, ahol öt MAN kamion, és a hozzá tartozó versenyző lesz. Utána még áprilisban lesz kollektív MAN teszt is. Megpróbáljuk úgy felépíteni az elkövetkező két hónapot, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot sikerüljön szerezni az első versenyig.

 

D.Z. Reméljük, hogy minden a tervek szerint fog történni, és további sikereket fogtok elérni. Most úgy látom, hogy elsősorban a büszke szülő pillantásaival figyeled Beni mozdulatait.

Major György: Igen, hisz elsősorban apa és szülő vagyok. De ahogy látom most is élvezi a helyzetet.

 

2013.május 18.-án Misanoban áll rajthoz a Kamion Európa-bajnokság mezőnye. Itt kell érdekességként megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy az egyik leg népesebb induló számmal rendelkező sorozat, még sem rendeznek világbajnokságot belőle. A több mint öt tonnás monstrumokat 1500 lóerős motorok hajtanak, és az FIA biztonsági okok miatt leszabályoztatta, hisz a gépszörnyek képesek a 240km/h feletti sebességre is.