Coletti gyengélkedik, Palmer előre fut - GP2 a Hungaroringen

A GP2 története nem túl hosszú. Mondhatni, az autóversenyek sorozatában igen fiatal. Noha, nem rendelkezik akkora múlttal mint a Formula One vagy a Formula 3, de máris az elit kategóriába. 2005-ben indult útjára és röpke nyolc év után már senki nem kérdőjelezi meg fontosságát és mindenki csak úgy emlegeti, hogy a forma-1 előszobája.

És ami igaz, az igaz. Végignézve az elmúlt hét teljes esztendőt (hisz a nyolcadik évad még nem ért véget) akkor az első ami szembetűnik, hogy minden GP2 bajnok a királykategóriában van.

Az első GP2 bajnok 2005-ben Nico Rosberg lett, aki aztán hamar a Williams csapatánál találta magát, majd 2010-ben debütáló Mercedes GP-nél a hétszeres világbajnok Michael Schumacher csapattársa lett. Azóta is a német gárda tagja és idén már az utódja Lewis Hamiltonnal osztozkodik a sikereken és kudarcokon.

 2006-ban Lewis Hamilton söpörhette be a GP2 bajnoki címét, aki két évvel később már a Formula 1 világbajnoki címet is kipipálhatta. A McLarennél töltött évek után idén már Nico Rosberg csapattársa és a két bajnok most azonos színekben csatázhat a királykategória bajnoki címéért.

Timo Glock amolyan kakukktojás, hisz 2004-ben már kapott lehetőséget a forma-1-ben. Igaz, hogy csak négy versenyre szólt a szerződése és a Jordan Team színeiben, de az igazi áttörésre 2008-ig várnia kellett. 2006-ban csatlakozott a GP2 szériához, és 2007-ben sikerült is megszereznie a bajnoki címet. A cím elhódítása után már egyértelmű volt, hogy ismét az F-1-ben a helye és a Toyota egyből le is csapott rá. A Toyota kiszállásával Timo karrierje is leszálló ágba került, és a Marussiánál eltöltött két év után (2010-2012) idén már a DTM-ben próbál szerencsét.

Ami Timo Glocknak sikerült, az nem sikerült Giorgio Pantanonak, aki sok vargabetűvel jutott a GP-be. Bár 2004-ben a Jorden színeiben versenyzett, de év közben anyagi gondok miatt kénytelen volt átengedni ülését Timo Glocknak. Majd az év végén még visszaült, de a Suzukiai Nagydíj után leadta F-1-es belépőjét és a GP2-be igazolt. 2008-ra végre sikerült beteljesítenie küldtetését és megszerezte a kategóriaelsőséget, de a forma-1-be már nem tudott visszakerülni.

Nico Hülkenberg a forma 3-ból érkezett 2009-ben a GP2-be és még abban az évben bajnok is lett (ez korábban csak Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek sikerült). Azonban az ö számára sem volt már ismeretlen a forma-1, hisz 2007-ben már ismerkedett Flavio Biatorevel, de az év végén a Williamssel állapodott meg egy tesztpilótai állásba. A tesztpilótai ülés és a GP2 bajnoki cím – no meg az a tény, hogy 2010-re a Williams mindkét ülése szabad lett – megnyílt számára az út az F-1 világába. 2011-ben a Force Indiához, majd 2013-ban – valószínűleg azóta már bánja – a Sauber csapatához igazolt.

2010 Pastor Maldonado éve volt, és hosszú évek után – 2007-től a GP2-ben versenyzett – végre sikerült megszerezni a bajnoki címet. A következő évben már a Williams csapatához igazolt és azóta is élvezi a Williams támogatását (illetve, a csapat élvezi Maldonado támogatottságát).

Romain Grosjean 2008-ban a GP Asia Series-ben remekül teljesített, így a tavaszi szezonkezdéskor maradt az ART Grand Prix csapatánál és a teljes GP2 évadot teljesíthette. 2009-ben az F-3-as bajnok – Nico Hülkenberg – érkezésével távoznia kellett a csapattól, és Campos Grand Prix-hez (ma Barwa Addax) szerződött. Közben még 2008-ban tesztpilótai állást kapott az F-1 Renault csapatánál és amikor 2009-ben Nelsinho Piquet elbocsátották a csapattól, ő ülhetett be az Európa Nagydíjra. 2011-ben végre megszerezte GP2 bajnoki címét – és ahogy az már egyértelmű volt – ismét beléphetett a Formula One osztályába. A Lotus csapatához szerződött a világbajnok Kimi Raikkönen csapatársául.

Davide Valsecchi neve még nem olyan ismert, annak ellenére, hogy 2012-ben ő gyűjtötte be  a GP2 bajnoki címét, de az igazi forma-1 áttörésre még várni kell. Annak ellenére, hogy 2010-ben már tesztelhette a Hispania Racing autóját és 2011-ben tartalék pilóta lehetett a Lotus Teamnél (ma Caterham). Sőt a Maláj Nagydíj első szabadedzésén debütálhatott is, de idáig még nem sikerült állandó versenyzői ülést találnia. 2013-tól a Lotus 3. pilótája.

Hungaroring – GP2 (2013)

Ahogy azt az időjárás előrejelzések ígérték – és egyáltalán nem túloztak – a hétvégére beköszöntött a rendkívüli kánikula. Pénteki szabadedzések során már látható volt, hogy könnyen borulhat a papírforma. Sokan igyekeztek beosztani a hétvégi gumi mennyiséget és ez a megtett körök számán ép úgy érezhető volt, mint a köridőkön. A szabadedzések egyik nagy veszélye, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Az időjárási körülmények adottak, és bár már-már elviselhetetlen volt a meleg, de – ahogy azt a rutinos autósport szakértők mondani szokták – mindenkinek egyformán rossz. Talán abból a szempontból még sem lehet mondani, hogy „nincs jelentősége a szabadedzés idejének”, hisz megközelítően ad némi támpontot a versenyzők formájáról. Az Angol Sam Bird a Russian Time versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a pénteki napon, míg a bajnokságot vezető monacoi Stefano Coletti (Rapax GP) csak a 15. helyen zárt.

Szombati időmérőn aztán elindult a „számháború” vagyis harc az időért. Bird továbbra is jól teljesített, de végül csapattársának, a francia Tom Dillmannak 75 századdal sikerült gyorsabbnak lennie. A Russian Time fiatal pilótája ezzel megszerezte élete első GP2 pole pozícióját. Bird ugyan második lett az időmérőn, de utólag 3 rajthelyes büntetést kapott, mert a versenybírák szerint feltartotta az egyik versenyzőt. Bird szerint, pont őt tartották fel és így nem tudott már javítani. Az élmenők közül Felipe Nasr (CarlinTeam) – Bird büntetését követően – állhatott a második rajtkockába, míg nagy riválisa Fabio Leimer indulhatott mögüle.

A szombati verseny nagy kérdése az volt, hogy Dillmannak sikerül-e tartania maga mögött az éllovasokat, vagy ha nem akkor mikor fogják őt megelőzni. Az is kérdés volt, hogy vajon csapattársát Bird-et elengedi-e, ha úgy hozza a helyzet – ezzel is segítve a bajnokság állásának befolyásolását – vagy csapaton belüli csata kezdődik. Az is nagy kérdés volt, hogy vajon sikerül-e megtörnie a pechsorozatát Colettinek – hisz előtte négy versenyből csupán csak egyen szerzett pontokat – vagy Magyarországról is üres kézzel fog távozni.

A szombati verseny első körében Dillmann még tudta tartani a mezőnyt, de a második körben már kénytelen volt feladni vezető pozícióját és még némi csete-patéba is keveredett, melynek eredményeként visszacsúszott a 20. helyre. A versenyt – nem kis meglepetésre – Nasr csapattársa Jolyon Palmer nyerte. Palmer győzelmének több szempontból is nagy a jelentősége. Először is a hetedik helyről sikerült nyernie, másodszor – ebben az évben nem volt valami szerencsés – és megszerezte idei első futamgyőzelmét, melynek eredményeként a tabellán is szépen felzárkózott a nyolcadik helyre.  Jolyon Palmer mögött a svéd Marcus Erikson ért célba, míg a dobogó harmadik fokára Palmer csapattársa Nasr állhatott fel. A Carlin csapata így kihozta a legtöbbet és joggal erősíthette kiemelkedő pozícióját a többiekkel szemben.

Vasárnap – más sorozatokhoz hasonlóan – fordított rajtsorrendben álltak fel a pilóták, és így olyanok indulhattak az élről, akikről nem sok szó esik. Nathanael Berthon (Trident Racing) állt a sor elején. Őt követte az Új-Zélandok reménysége Mitch Evans (Arden) – aki idén már egyszer-egyszer megvillant – és Simon Trummer (Rapax) – aki nem mellesleg itt a Hungaroringen teljesített idén a legjobban – a bajnokságot vezető Coletti csapattársa.

A szombati versenytől eltérően ez rövidített verseny volt – 36 kör helyett mindössze 28 – így a pontozás is kicsit eltérő. Ennek ellenére nagy izgalmakat várt mindenki, de az igazat megvallva nagy csoda nem történt. Legalább is amit a listavezetőktől várni lehetett volna. De minden esetre azért gyorsan hozzá kell tenni, hogy végre olyanok is dobogón végezhettek akikre ez idén nem volt jellemző. Berthon, Evans és Leimer befutóját hozta a vasárnapi futam. A győzelem e lehető legjobbkor jött Berthonnak, hisz ez évben egyszer sem sikerült még pontot sem szerezni – Budapesten meg mindkét futamon – és bizony a Trident csapatának is kellett a morál miatt. A csapat nincs könnyű helyzetben, hisz egész évben csak küszködtek, ráadásul ezen a hétvégén Berthon új csapattársat kapott a portugál Ricardo Teixeira személyében.

A bajnoki címre esélyes Coletti pech szériája folytatódik és ismét nullázta mindkét versenyt. Vezető helye ugyan még meg van, de előnye jelentősen leapadt. Több versenyt már nem „dobhat” el, hisz Nasr mindössze csak hat ponttal van lemaradva tőle.

Adrian Quaife-Hobbs joggal mondhatja, hogy szegény embert az ág is húzza, hisz év közben kényszerült – anyagi okok miatt – csapatot váltani, és azóta mintha elveszítette a pontgyűjtő cipőjét. A tavalyi AutoGP bajnok – aki nem mellesleg ép itt a Hungaroringen biztosította be bajnoki címét egy győzelemmel – idén csak csetlik botlik a mezőnyben. Vasárnap is már az első körben belekeveredett egy küzdelembe, aminek eredményeként gyalog sétálhatott vissza a paddockba.

Most három hét pihenőre mennek a fiúk és remélhetőleg sikerül Spa-ra mindenkinek fejben összeszednie magát. Főleg Quife-Hobbsnak, Colettinek és Birdnek kell kipihennie magát, hisz idei teljesítményűk – és főleg az elmúlt két-három verseny – nagyon gyenge volt. Minden esetre a hullámzó teljesítménynek a nézők – és az angol fogadóirodák – örülnek a legjobban, hisz jelenleg négy versenyzőnek – Coletti, Nasr, Leimer, Bird – is van esélye a GP2 bajnokság megnyerésére. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy ha nagyon matekozunk, akkor még akár James Calado is felérhet.

A tét, pedig nem kicsi, hisz itt az F-1 előszobájában nem babra megy a játék….

Szöveg: Doór Zoltán

Fotó: Doór Zoltán